Megható gesztust tettek a 74-es és a 74A troli sofőrjei egy idős hölgy, egy törzsutasuk halála után a zuglói végállomásnál. Mécsesekkel, búcsúlevéllel és egy fotóval búcsúznak Eta nénitől.

A trolis csapat itt mint egy család, fiatalok és középkorúak vegyesen, de talán ez az utolsó kis szeglete a hálózatnak, ahol még fellelhető a nyugalom szigete, a békebeli idők hangulata, írta az egyik sofőr. Majd úgy folytatja:

'Az utasok jó részét arcról ismerjük, itt nem derogál egymásnak köszönni felszálláskor, és talán a konfliktusok is itt a legritkábbak. Volt egy törzsutas, egy idős hölgy: Eta néni. Gyakran utazott velünk, leült hozzánk a végállomásra beszélgetni, mesélt a múltjáról, beszélt emberi kapcsolatokról, kedvesen, de kissé akcentussal, hiszen gyermekként menekült Görögországból hozzánk a II. világháború után.

És mindig csak mondta-mondta a történetei végén, hogy egy a fontos, szeressétek egymást, szeretet legyen. Megajándékozta a csapatot a kedvességével, a mosolyával, és legfőképp a barátságával. A trolisokat úgy szólította, mikor felszállt mosolyogva, hogy 'hercegem', vagy 'hercegnőm'. A trolisok voltak az ő második családja, és sok trolis pótnagyiként tekintett rá. Eta néni egy jelenség volt. Volt, mert sajnos december 12-én örökre itt hagyott minket. 86 esztendős volt.

Ritkaságszámba megy - főleg a mai kissé embertelen, lélektelen világban - hogy a szolgáltató dolgozói gyászolják egy állandó utasukat, de ez most így van. Közülünk nem kevesen ennek állítottak emléket néhány mécsessel, és a végállomás ablakába kihelyezett búcsúlevéllel, fényképpel.. Talán a mai világban furcsán hat kimondani, hogy igen, azok a járművezetők is emberek, azoknak is van szívük és érzésük, akik napi szinte araszolnak a dugóban, akik olykor mégsem mosolyognak, akikre olykor panaszkodnak, mert be szeretnék tartani és tartatni a szabályokat, és akik olykor hibáznak is, hiszen emberből vannak. Mert valóban, ők is emberek. Ők is tudnak szeretni, törődni, mosolyogni, és ha az élet úgy hozza, bizony őszintén gyászolni is'

- áll a nekünk küldött levélben. A végállomásra kihelyezett búcsúlevélre pedig azt írták:

   ' Drága Eta néni!

    Mély fájdalommal búcsúzunk, hiányozni fognak a mindig kedves, biztató szavak, amikkel a legborúsabb napokon is mosolyt tetszett csalni az arcunkra. Amikor megláttuk a megállóban, tudtuk, hogy jön velünk egy, kettő, de akár három kört is, és azt mindig őszinte boldogsággal teszi, bármekkora dugóba is kerülünk.

    Többé már nem velünk tetszik „nosztalgiázni”, de a mi szívünkben örökké a mindig mosolygós, önzetlen és jószívű hölgy marad. Emlékét mindig őrizni fogjuk! Búcsúznak Öntől a 74-es vonal Hercegei és Hercegnői.

    Nyugodjon békében. ' Forrás